|
magyar english

Tanyanapló

2008. január 21, hétfő, 22:11
Most kaptam a jó hírt, hogy az örökbefogadható lovak oldalán szereplő Shannon, alias Sanci ma rendben megérkezett Győrben lévő új otthonába, remélhetőleg hamarosan kapunk róla képeket és beszámolót. Sok boldog együtt eltöltött évet kívánunk gazdinak és lónak egyaránt, a régi gazdinak meg köszönjük, hogy felelősséggel gondoskodott Sanci további életéről, és jó helyet keresett neki.   » tovább

2008. január 21, hétfő, 20:00
Tanyabarátaink, Ilona és István jóvoltából ma sikerült elvinni Zömét állatorvoshoz Szegedre. Reggelre őmacskasága szabályosan tocsogott a saját levében, úgy döntött, fölösleges felkelni a párnájáról, ha már úgyis szutykos. Borzalmasan nézett ki, már a feje is ragadt, így némi melegvíz és szivacs segítségével megpróbáltam prezentálható állapotba hozni (rendesen megfürdetni nem mertem, nehogy megfázzon, van elég baja így is.) Amit tudtam, lemostam, a szőrébe ragadt csimbókokat kihúztam, nem lehetett kellemes, de Zöme csak ült boldog vigyorral a képén, és velőtrázó dorombolásal adta a tudtomra, hogy értékeli a vele való foglalkozást, illetve néha megpróbált felmászni az ölembe, aminek olyan nagyon nem örültem. Persze nem sikerült normálisan megtisztítani, de egy fokkal jobb lett a helyzet. Ilona hozott egy műanyag szállítódobozt, nálam csak egy kölcsönkapott vessző szállítókosár volt, amiben nagy bátorság hasmenéses macskát szállítani. A dobozt kibéleltük törlőpapírral, közben Zömének engedélyeztünk egy gyors karomélezéssel kombinált napfürdőzést (attól sem jött le a rászáradt macskalé), aztán irány Szeged.    » tovább

2008. január 21, hétfő, 03:32
Jó lenne már egy normálisat aludni, tegnap kőkemény 3 óra összejött - annyiból nem bántam, hogy gyönyörű napsütéses idő volt, egy szál pulóverben majd' megsültem trágyaszedés közben, sőt legnagyobb döbbenetemre egy dongót is láttam. Felmerült a gyanú, hogy csak hallucinálok, de nem, tényleg ott volt (bár gyanítom, hogy meg fogja bánni ezt az elkapkodott előbújást, már ha eddig nem tette meg.)   » tovább

2008. január 20, vasárnap, 06:02
Hajnali fél kettő körül a digitábla fölött kornyadozva majdnem rávetettem magam egy, a hűtőben vacogó energiaitalra (csak tudnám, ki hagyta itt, az életben nem ittam ilyet, nemhogy vettem volna), de végül győzött az önuralom, és befejeztem a munka első fázisát "dopping" nélkül. Helyesbítek, nem az önuralom győzött, mert abból nem sok van, hanem a kérdés, hogy mi lesz az energiaital hatása. Miután még egy kávé is olyan hatást gyakorol rám, mintha nagyon csúnyán berúgtam volna, egyáltalán nem biztos, hogy egy ilyen tunninglöttytől jobban tudtam volna dolgozni, és nem állok fejre, márpedig egy bekattanótan elvégzett határidős munka nem a legszerencsésebb dolog. Na joccakát... » tovább

2008. január 19, szombat, 01:12
Ugor küldött még csongrádi fotókat, úgyhogy némileg használhatóbb képanyag került fel a befogóra és befogadóra váró tanyasi kutyák oldalára (én meg végre rájöttem, hogy tudom a képből az áhított részt kivágni, csuhajja.)   » tovább

2008. január 18, péntek, 16:06
Most beszéltem a jegyző úrral Csongrádról, állítása szerint az ügyészségen múlt, hogy nem lehet a szarvasmarhákat minél előbb értékesíteni; február közepére írták ki a tárgyalást, addig tartaniuk kell az állatokat. Elmondása szerint a kutyák kilövését megtiltotta a tanya területén belül, viszont ha eltávolodnak a tanyától, a vadászok a vadállomány esetleges veszélyeztetése miatt a szabályoknak megfelelően kilőhetik őket. Be fognak kerülni a gyepmesteri telepre, de amikor megkérdeztem, hogy mégis mikor, nem kaptam pontos választ, ergo az sem elképzelhetetlen, hogy hosszú távon kényelmesebb tanyán kívül lelődözni őket, mint a befogásukkal bíbelődni. » tovább

2008. január 18, péntek, 10:27
Szóltak, hogy elböktem valamit a csongrádi kutyák képeivel, merthogy a fotókon kutya helyett kis piros x-ekre hasonlítanak. Hiba javítva, köszönöm a jelzést. :) » tovább

2008. január 18, péntek, 03:52
A csongrádi hatóságok nem tartják be az ígéretüket: Réka beszámolója szerint a teheneket csak később értékesítik, a tanyán maradt kutyákat pedig ki akarják lövetni, ami több szempontból is ellenkezik a törvénnyel. Ha a kutyák életét nem is veszik figyelembe, a lakosság védelmében kötelesek lennének az állatokat 14 napos megfigyelésnek alávetni a helyi gyepmesteri telepen, mivel az ebek jó eséllyel oltatlanok, és érintkezhettek veszett rókákkal.   » tovább

2008. január 18, péntek, 03:29
Kilóméterekben gazdag, és étkezésben szegény napunk volt ma (a "ma" szó az én értelmezésemben és időbeosztásomban továbbra is javarészt tegnapot jelent.) A Noé Állatotthon Alapítvány, a Fauna Alapítvány és a Zakuszka-tanya kooperációjában megpróbáltunk utánajárni két állatkínzással kapcsolatos bejelentésnek, mindkettőben éhező lovakról volt szó. A megtekintendő helyszínek egymáshoz, ill. a tanyához viszonyított földrajzi elhelyezkedése nem volt túl optimális, mivel az első helyszín az Alföld túlvége, Berettyóújfalu volt, míg a másik Galgahévíz (bár egy Balástya-Záhony-Rábafüzes túra kétségkívül rosszabb lett volna.) Berettyóújfalun 9, gazdájuk eladósodása miatt az éhenhalás szélén álló telivérről szóltak a hírek, Galgahévízen pedig hasonló helyzetű lipicaiakról, azzal a szomorú különbséggel, hogy ott több állat el is hullott.   » tovább

2008. január 17, csütörtök, 01:07
Tegnap ismét sikerült hajnali négyig dolgozni, de az előző napi rosszullét fokozott alvásigénye miatt 7-kor ki is pattantam az ágyból - aztán megnéztem az órát, és sürgősen visszapattantam, nehogymá' 3 óra alvással beérjem.   » tovább
«« Első oldal      « Előző oldal      Következő oldal »     Utolsó oldal »»
© 2007-2009.  Várkonyi Andi - Minden jog fenntartva! - Login