A Fejőke-féle gyerekszobát képző sufniba tévedő illetéktelen behatolót immár komoly kerregés és vartyogás fogadja a főhadiszállásnak kinevezett ágy alól. A fent említett hangokat a kiskutyák elrettentő hatású morgásnak, ill. csaholásnak szánják, bár a tapintatlan emberfiát inkább a röhögőgörcs kerülgeti tőlük. A miniebek visszavonhatatlanul 4 hetesek lettek (vagy valami olyasmi), így kivittem őket egy fotoszintetizálással összekötött fotózkodásra.                    Az egyedi fényképezés nem volt túl sikeres, mivel addigra az aprólékok egészen belefáradtak a nagyvilág közeségébe, és még ülni sem voltak hajlandóak, úgyhogy gyorsan lőttem pár képet (elég vacak ez az automata állatfotózáshoz, főleg ilyen pindurokhoz), aztán visszatelepítettem a bandát a megszokott hűvösbe.   Íme, egy rendkívül ritka fajta ígéretes, fiatal egyede: krasztnóliai hangyapásztorkutya.        Nem csalás, nem ámítás: ő bizony egy szűk maréknyi kiskutya (bár az én sütőlapát kacsómmal ez nem jelent sokat.)