Nem indult túl kellemesen a nap, arra ébredtem, hogy már megint leszakadt alattam az ágy, ráadásul csak a közepe, és így meglehetőst kényelmetlen. Eszem ágában sem volt még felkelni, legalábbis véglegesen, annyi időre előmásztam, hogy helyrerángassam a deszkákat, aztán visszaájultam. Nem egészen 6 percre, ekkor ugyanis a deszkák nagy reccsenéssel ismét megadták magukat, másrészt a kutyák ugatása látogatót jelzett, így lemondtam a további henyélési ambícióimról, és ha nem is túláradó energiával, de megkezdtem a mai napot.   Amikor Pimpa hozzám került, eszembe nem jutott volna, hogy be fogom majd lovagolni, de idén betöltötte a 3 évet, és bár nagy dolgot nem várok tőle, rájöttem, hogy jó lenne, ha az idelátogató gyerekek kicsit ráülhetnének. Áprilisban elkezdtem vele foglalkozni, és kiderült, hogy egyrészt nagyon jó agya van, szívesen dolgozik, másrészt, bár ferde az orra, de nincs cukorból, és ha figyelembe veszi az ember, hogy az orrgörbület miatt kevesebb levegőt kap, (ergo nem szabad a szokásos mértékű terhelésnek kitenni,) azért lehet vele finoman dolgozgatni. A "munka" nem volt komoly, kezdetben 10-15 perc futószárazás volt, és párszor fel is ültem rá pár perc sétára, aztán a májusi herélés és az utána fellépő komplikációk egy ideig szüneteltették a belovaglást.   Tegnap újra elővettem a fiút, és továbbra is el vagyok tőle ájulva, figyelmes, készséges, imádom. Mintha nem is tartottunk volna két hónap szünetet (igaz, a műtét után sokat volt futószárazva.) Tegnap a futószárazás után csak öt perc séta volt, de ma jó negyed órát ültem rajta, és kicsit ügettünk is, bizony. Lépésben már szép folyamatosan megy, már egész pontosan lehet irányítani, és nagy örömömre nem csak az orra irányába hajlik.   Felkantározva egész komoly ló-jellege van: