2007. június 27, szerda, 23:11
Holnap reggel igenis alszom, kicseréltem a komplett ágydeszkázatot, főleg, hogy a régi egészen megereszkedett a fenenagy súlyomtól. Most nagyon masszív a fekvőfelület, a következő alvásügyi project a szivacs kicserélése egy jó kemény matracra, mert rotyog a dugóhúzó-szerűen kunkorodó gerincem, (méghogy Pimpa orra görbe, höhö.) Egyelőre még szokatlan, hogy simán leülhetek vagy lefekhetek anélkül, hogy görcsösen oda kéne figyelnem az egyenletes súlyelosztásra, és igazából azon sem lepődnék meg, ha éjjel egyszer csak kitörne az ágy lába, nehogy már minden rendben legyen. Délután kissé meglegyintett a front, úgyhogy gyorsan kipróbáltam a frissen összerakott ágyikót egy röpke alvásra, nagyon pipec lett, aztán mentem barátnőmnek segíteni árpát pakolni. Kicsit csalódott voltam, hogy mégsem kell zsákokat emelgetni, nagyon rákészültem, hogy izomagyú napot tartok (különös tekintettel arra, hogy a front, ill. két ló nem túl alapos lelovaglása után teljesen végem van, azt hiszem, kripli vagyok.) Ma a Ciri-kölykök ünnepélyes keretek közepette lehetőséget kaptak az első adag konzerveleség elfogyasztására. Tetszett nekik az a jó illatú izé, párszor keresztül is másztak rajta, végül természetesen több trutyiállagú kaja jutott a pofácskákra és mancsokra, mint a pocakokba, de Ciri mama mindenfajta önös érdek nélkül készségesen tisztára nyalta őket.
Éjszakánként három pasi is fekszik a küszöb előtt (egy üveg higító társaságában, no comment.)

Sorry, blog is currently available only in Hungarian.
The sanctuary


