A két kiscica elvesztése mellett ígértem jó híreket is, csapjunk hát bele.

Az már bebizonyosodott, hogy kis szerencsével, szeretettel és összefogással hatalmas pozitív változások következhetnek be egy kutya életében; vegyük például Buflát, (ő ma már Bubu/Buborék néven fut), aki egy behavazott szénakupac aljában meglapuló kóbor kutyából avanzsált szobablökivé, hovatovább médiasztárrá. És itt van ugye Zongora, aki hetekig kóborolt Salgótarján utcáin leszakadt lábbal, begyulladt csonkkal, mire segítséget kapott. Vajon mi pöröghet végig egy kutya fejében, aki a szenespincékben való bújkálás, kőkemény fizikai és lelki szenvedés után egyszer csak igazi otthonra lel?

Tessék csak megnézni ezt a két képet. Naaa, mi a különbség? (Neeem, nem azt kell nézni, hogy visszanőtt-e a lába.)

Bizony, a nyakörv. A Fejőkétől kölcsönvett menhelyes nyakörvet lecseréltük Zongi Életének Első És Igazi Gazdis Nyakörvére. Hölgyeim és uraim, örömmel jelentem: Zongi meggazdisodott. :)

Anikó ugyanis nem csak a tanyára volt kiváncsi, hanem Zongorára is, és megbeszéltük: ha kölcsönös a szimpátia, Zongi ma utazik. Talán mondanom sem kell, a kiskutya két hatásvadász szempillarebegtetéssel megvette Anikót, Anikó két simogatással levette a lábáról Zongorát (a dolgot alábecsülendő nem ér végtaghiányra hivatkozni, Zonginak időnként a három láb is soknak bizonyul, olyan ugrabugrákat levág.)

Anikó felelősségteljes gazdijelöltként nem akarta elkapkodni a döntést, másfél napot rászánt a Zongival való alapos ismerkedésre, közben nekem is segített a lovak körül elvégzendő munkákban. Mikor eldőlt, hogy Zongi utazik, tartottunk egy kocsibaszállós gyors(három)talpalót, hogy a hölgyet ne érje majd váratlan stresszként az autónbelüli lét,

és végül ünnepélyesen megtörtént a nyakörv-váltás.

Anikó csütörtök délben elment a tanyáról családlátogatni azzal, hogy pénteken jön vissza Zongiért; mivel az autója nem viszonyult jól a horrorisztikus cseri útviszonyokhoz, és szerdán mégis beszállított minket a két cicával a rendelőbe, az volt a minimum, hogy ezek után megspóroltam neki egy plusz utat, és Zongival lesétáltunk Mátranovákra. Kicsit aggódtam, hogy ha elfárad, ölben kell lecipelnem, de mint a mellékelt felvétel mutatja, jól bírta a gyűrődést, sőt ha megálltam, hogy pihenhessen, nem élt a felkínált lehetőséggel, viszont kaptam sok-sok pacsit és puszit.

Persze Flex is utánunk lógott, nehogy kimaradjon bármiből; megfigyeltem, a távozásom után ad 5 perc előnyt, aztán aki bújt, aki nem, jön, visszaküldeni meg esélytelen.

Közeleg a fókalány;

túrakutyák:)

A faluban mindkét ebet pórázra vettem, és bár ezt a részt nem gyakoroltuk, de gabalymentesen, vígan baktattak egymás mellett, mint egy miniatűr kettesfogat.

Megérkeztek Anikóék, kutyaátadás, gyors búcsúzkodás, hiszen hosszú út vár rájuk, Zongi Mohács mellett fog lakni… A beszállás most nem megy. Ismét a hátsó ülésre kéne beugrani, ahol Anikó édesapja felügyeli-vakargatja majd Zongit az út alatt, de Zongi most elfelejti a tegnap könnyedén elsajátított tudományt, vidáman ugrál rám, osztja a puszikat, és nem érti ezt az új felállást. Végül kénytelenek vagyunk a régi módszerrel bezsuppolni a kocsiba, búcsút intünk, és mindenki elindul haza, Anikóék egy kutyával gazdagabban, én egy kutyával szegényebben.

Anikóval arról beszélgettünk szerdán, hogy nem rossz-e megválni Zongitól, vagy bármely másik állattól. Azt mondtam, nem, mert így egyrészt felszabadul egy újabb férőhely, másrészt meg attól, hogy szeretek egy állatot, önzés lenne megtartani, miközben tudom, hogy családban, egyke kutyaként, igazi kedvencként sokkal jobb helye lesz. Ilyen sok állat között törvényszerűen megoszlik a szeretet is, aminek legalább az a mellékhatása megvan, hogy talán nem annyira ragaszkodom az adott jószághoz, könnyebben le tudok mondani róla. Különben is, gyakorlat teszi a mestert, nem kell ezt a témát túllelkizni, már egész jól megy…

Azért hazafelé az erdőben belement valami a szemembe. Lehet, hogy az egy állatra eső egységnyi szeretet lábanként oszlik meg, és Zonginál átlagban túl sok jutott arra a maradék háromra.

Este Anikó telefonált, hogy rendben hazaértek, Zongi jól van, jön-megy, csóvál, és ismerkedik az új lakótársakkal, 5 cicával, akik mérsékelten értékelik a társaságát; holnap kapunk képeket is.

Ez pedig itt egy köszönetnyilvánítás mindenkinek, aki segített Zongi életének egyenesbe hozásában; köszönjük a Befogad-Lak Alapítványnak a műtét költségeinek kifizetését, dr. Bartos Lorándnak a kivitelezést, Petinek és Papamacinak a fuvarokat, és persze Anikónak, hogy személyében Zongi igazi álomgazdira találhatott.