|
magyar english
2010. február 9, kedd, 01:33


Most pedig az eddigiektől eltérő, ámde SOS segítségkérésünk következik, mely számomra duplán szomorú: elveszítettük egy cicánkat, és sürgősen szerető új otthont keresünk Ketteskének.

Ketteskét a Lelenc Kutyamentő Egyesülettel az Illatos út teltházából mentettük altatás elől, egyszer már szerepelt is a honlapon gazdikeresőként, egyrészt eredménytelenül, másrészt akkor még macskakompatibilisként. Sajnos ez elmúlt: hétfőn szétrángatta Cirit, aki szerencsére úgy-ahogy megúszta, tegnap viszont az öreg Tézsé nem volt ilyen szerencsés. Sovány vigasz, hogy az évekig tartó bezártság után itt végre macskához méltó életet élhetett utolsó hónapjaiban, de nem ilyen véget érdemelt.

Úgy tűnik, Ketteske rákapott a célirányos macskavadászatra. Őszintén nem hiszem, hogy "gonoszságból" csinálja, talán "csak" játék, de a macskák szempontjából ez mindegy, a tanya fő alapszabálya pedig az, hogy az lehet itt, aki nem veszélyezteti a többi lakót. Ketteske sajnos nem felel meg ennek a feltételnek, mennie kell. Egyelőre próbálom elszeparálni, ami nem egyszerű, nem vagyok ilyesmire berendezkedve, és a kutyával sem akarok kiszúrni, hiszen nem tehet róla, hogy az ösztönei átvették az irányítást. Így is érzi, hogy valamit nagyon elrontott, lapul, szomorú, most többet kell vele külön foglalkoznom, mint mikor tavaly rettegő újkutyaként idekerült.



Nagyon-nagyon szeretném, ha Ketteske szerető és macskamentes gazdira találna kerti blökiként, lehetőleg másik kutya mellett. A Lelenc felajánlotta, hogy panzióba visszaveszik Ketteskét, anmit nagyon köszönök nekik, de előbb szeretném megpróbálni a gazdikeresést itt, egyrészt, mert nem akarom kitenni Ketteskét az ide-oda hurcibálásnak, másrészt pedig épp elég mentendő-elhelyezendő kutya marad a Lelencre nélkülünk is, nem szeretném én is rájuklőcsölni a problémámat, ha van remény más megoldásra is.

Tehát Ketteske, a két éves ivartalanított, chipes kutyalány szerető és macskamentes gazdit keres.


Tanyanapló

2010. július 28, szerda, 18:43
Rövid híreink következnek:
» tovább

2010. július 22, csütörtök, 17:46
Mivel többen közölték, hogy a Tanyanaplót MUSZÁJ indítani az idei Goldenblog megmérettetésén, úgy döntöttem, ám legyen.
» tovább

2010. július 20, kedd, 22:35
Tegnapi viharelőtti bambulós képek:
» tovább

2010. július 20, kedd, 21:52
A télre való felkészülés és a lovak hivatalos papírjainak intézése alaposan megviselte a menhelykasszát, de becsüljük meg a jó dolgunkat: a lehetőségekhez mérten mindenki jól van. Nem úgy, mint a Noé Állatotthonban, ahol a Tesco nevű póni életmentő - és roppant költséges - kólikaműtéten esett át. Betegpóni-hírek, és a Noé Állatotthon segítségkérése itt... Jobbulást, Tesco!
» tovább

2010. július 19, hétfő, 11:08
Sűrű volt a program szombaton; a MAPE (Magyar Patkolókovácsok Egyesülete) jóvoltából markos kovácslegények szállták meg a tanyát, és sitty-sutty megkörmölték a nyomiménest, meg bónusznak Citromot is.
» tovább

2010. július 12, hétfő, 17:01
...ha már egyszer cicázunk, végre részletesen bemutatom az aprólékokat, és referálok a nagymacskákról is.
» tovább

2010. július 12, hétfő, 16:02
Ispán és Bajadér minden extra pofozkodás nélkül visszakerült a nagybandába - bár azt meg kell hagyni, hogy Ispánnak nagyon kinyílt a csipája, és hosszasan stírölte a számára még újhús-minősítésű Hekubát.
» tovább

2010. július 10, szombat, 08:50
Rövid időre leköltöztettem a Garicslakókat a lenti legelőre, de addig még néhány Garicsos kép:
» tovább

2010. július 8, csütörtök, 01:19
Már többen meggyanúsítottak, hogy a lómenhelyi élet csupa móka és kacagás, íme a képes beszámoló, hogy ez nem feltétlenül így van, kibuggyanó nem csak a kacaj lehet,hanem mondjuk egy kis véres genny is. Gyengébb idegzetűek óvatosan görgessenek, és vigasztalja őket a tudat, hogy ők csak két dimenzióban, kis felbontásban látják, én meg 3D-ben, plusz nyomkodhatom, törölgethetem, szagolgathatom.
» tovább

2010. július 3, szombat, 20:20
Eddig azt vallottam, hogy jó dolog macskával aludni, de kezdem meggondolni magam.
» tovább
         Következő oldal »     Utolsó oldal »»
© 2007-2009.  Várkonyi Andi - Minden jog fenntartva! - Login