Jön a tavasz, legalábbis két takony őszi idő között néha-néha kisüt a nap - általában akkor, mikor lemegy. Azért bíztató a helyzet, csak térdig süllyedek a sárba, a lovak óvatoskán elkezdtek vedleni, ezzel jelentősen lecsökkentve amúgyis minimális lópucoló kedvemet. Holnap előveszem a gereblyét (azoknak az olvasóknak, akik a legutolsó vedlési időszak óta csatlakoztak be: tavasszal inkább gereblyével szoktam lovat takarítani.)

Ismét eseménydús hétvégénk volt, szombaton megszállt minket Szana és Kornél, kaptunk cicakefét (mert a macskák is vedlenek...), macsek-féreghajtót, Fekete Lyuk diétás tápot (ezek a szemtelen célozgatások...), jutifalatot (én nem, de a kutyák igen), és ami a csúcs: szárított halat.
Nem tudom, ki volt az a perverz alak, aki ezt a terméket cicanasiként kitalálta, és ki az, aki megveszi. Pardon, ebből a kategóriából két főt van szerencsém ismerni. A ropihal megfelelő társaságban vidám perceket szerezhet, ugyanakkor büdös, gusztustalan, ránézni is rossz, olyannyira, hogy ezt az élményt muszáj megosztanom.

Ilyen pompázatos állatkákról van szó:



Olyan kisujjnyi vacakok, egy döglött óriáscápa bukéjával, és nem mindegyik ilyen pucsítós. Megjegyzem, elégedetlen vagyok a szkennerem teljesítményével, ez nem éppen 300 dpi-s képminőség... Azért remélem, nem felejtem benne.

A cicák egyébként örültek a ropihalnak, én spec hörögve finnyogtam, mikor Fekete Lyuk megevett párat; sokkal elfogadhatóbbnak találtam, mikor pár perc múlva kihányta.

A szárított halhoz képest másfajta sikere volt annak a 3 zsák spéci szénapótlónak (Pre Alpin), ami szintén Szanáékkal érkezett Pompi részére. Pompi egyre rosszabul rág, nem boldogul a szénával, úgyhogy ezentúl igyekszünk folyamatosan biztosítani neki a Pre Alpin-utánpótlást, ami nem csak költséges móka (bár jelentős engedménnyel kapjuk, köszönet érte Kanics Ákosnak), hanem beszerzésileg macerás is, node ha kell, akkor kell. Ráadásul nem csak kell, hanem jó is, öröm nézni a vén csontrakéta Pompit, ahogy az utolsó cseppig kinyalja a főzelékes vödrét.

Ma elsőalkalmas tanyalátogatók érkeztek Olivér és lánya, Eszter személyében, meglepték a fenevadakat kutya- és cicakajával, macskaalommal, egy zsák lómüzlivel és vitaminnal, amit nagyon köszönünk. Sajnos túl kultúrált ruhában érkeztek, de a kapun belépve ez a probléma a lelkesen munkálkodó sáros kutyatappancsok jóvoltából megoldódott.

És hogy elismeréssel adózzak saját magam irányába: szinte minden nap lovagolom Nyühöst. Az a szerencsés helyzet állt elő, hogy a szomszéd lovastanya új lovászával összebeszéltünk, és minden nap kimegyünk terepre, nincs lustálkodás (na jó, a szombatot kihagytam, de Szanáék miatt felmentésem volt.)

Itt lenne egy nagy kérésem egyes olvasókhoz: NE akarják Nyühöst örökbefogadni. Nem csak azért, mert világosan le van írva, hogy nem adok ki lovat idegennek, hanem azért sem, mert senki nem járna jól a dologgal. Vagy ha már örökbe akarják fogadni, akkor vegyék a fáradságot és hívjanak fel, ne egy üzenetet küldjenek, hogy x, számomra ismeretlen szám visszahívást kér. Vagyok olyan kis hülye, hogy azt hiszem, valaki segítséget szeretne kérni, és felhívom, azzal a sanda megérzéssel, hogy tévedhetek, de szerintem inkább potyalovat akar, és nem csak a lóra, de a telefonra is sajnálja a pénzt. Ééééés bingó, hogy teljes legyen az élvezet, egy 8 év körüli kislány veszi fel a telefont, akit azért mégsem kéne eligazítanom, hogy mihogymerre. A kedves szülőknek üzenem, hogy 1. a gyereket ebből talán kihagyhatnák, 2. továbbra sem foglalkozom ingyenló-osztással, 3. de ha esetleg foglalkoznék, olyannak úgyse adnék, aki a telefonnal is sóherkedik, ráadásul az én rovásomra, 4. nagyon-nagyon rosszul járna az, akinek azt mondanám, hogy tudod mit, próbáld ki a Nyühöst, és ha tetszik, viheted. A Nyühöshöz ugyanis nem árt érteni, és azt feltételezem, hogy olyasvalakinél, akinél a fő lóválasztási szempont az, hogy a kiszemelt pacinak szépen lobog a haja, hááát, az érdemleges hozzáértéssel lehetnek gondok.
Arra már gondolni sem merek, hogy a kislány esetleg magánakció keretein belül hívott fel...