|
magyar english

2010. június 13, vasárnap, 12:23


Csak semmi kapkodás, kérem... A Garicslakók inni mennek - majd nem isznak. Lassan egy hónapja vannak a felső legelőn, és mindeközben talán két vödörnyi víz fogyott el.
Gyanítom, hogy büdösgebék rákaptak erre a roppant guszta pocsolyára,





vagy pedig rejtett piakészleteik vannak. Az "A" variáció sanszosabbnak tűnik már csak a patanyomok alapján is, ennyit arról, hogy a lovak finnyásak a vízre.





Cafét visszahoztam a lenti legelőre, túl sok volt az idegeimnek, hogy nem elég, hogy potyára hajkurászom le a Garicslakókat a kúthoz (alkalmanként bő egy órás program...), de ráadásként Caféra mindig rengeteget kellett várni; a nagybanda vígan jött vágtában, Café meg a tőle megszokott hányaveti füllóbálással vagy követte őket (akkor is döglassan), vagy nem. A héten már el is döntöttem, hogy lehozom, de ő jött magától, méghozzá a bezárt karámkapun keresztül. Sikerült a felső karám sarkát rommá tépnie, kitört pár cölöpöt, úgyhogy ezzel is nyertem egy-két óra pluszrohangálást és munkát, és beláthatam: tényleg jobb, ha lehozom.

Elsőre Cica és Trabi társaságába került, akik napközben szorgosan nyírják a füvet az udvaron, de miután átrendezte a muskátlikat, úgy döntöttem, menjen inkább az öregasszonyos szektorba.



Gyorsan meg is ragadom az alkalmat, hogy bebökjek két képet a méltatlanul mellőzött Trabiról és Cicáról:





A múlt héten érkezett cirmos, Jujfej tüneményes fazon, ráadásul imád pengetni. Éppen klasszikus Jujfejet vág:



Itt pedig első találkozása látható Nemárral, aki ismét nálunk vendégeskedik...


Tanyanapló

2009. június 3, szerda, 23:13
Teher alatt nő a pálma, ami nem öl meg, az erőssé tesz, és hasonló okosságok, amikkel remekül lehet dobálózni, csak éppen megélni nem kellemes. Igaz, a megélést elkerülhetjük némi nyugtonmaradással, már ha nyugton tudunk maradni. » tovább

2009. május 30, szombat, 22:21
Péntek reggel kapocskiszedés Pesten, aztán szüleim jóvoltából irány a Mátra, végrevégre itthon. Többen a lelkemre kötötték, hogy vigyázzak magamra, ne vagánykodjak, ésszel mozogjak, stb, amire bősz perszézéssel bólogattam, magamban meg csak vigyorogtam, hogy ugyan már, anno a 3 hetes törött kezemről is levettem a gipszet, mikor pár hektónyi vizet ki kellett merni a lovak alól, ki is mertem és nem lett semmi bajom, bírom én az idő előtti terhelést. Fölösleges ennyire túlizgulni egy vacak vakbélműtétet, pár nap és minden megy a régi kerékvágásban. » tovább

2009. május 30, szombat, 10:58
Felelősségteljes örökbefogadót keresünk egy 21 éves nyugdíjas pej heréltnek, Robinnak. Robin 1988. február 13-án született Mezőhegyesen, a fajtája mezőhegyesi sportló. Korából és sportló múltjából adódóan a lábai némiképp elhasználódtak, munkára már nem alkalmas, de semmilyen gyógykezelést nem igényel, nem kehes, kólikára nem hajlamos, korának megfelelő kondiban van. Más lovakkal, pónikkal, csikókkal jól kijön, teljesen jól kezelhető, semmilyen rossz szokása nincs. A tapasztalatokból okulva nagyon kérjük, csak az jelentkezzen, aki tisztában van a lótartás, azon belül az öregló-tartás feltételeivel, és azokat hosszú távon biztosítani tudja/akarja, ill. aki nem lovagolható lovat keres, hanem segítene egy öreg lovon, aki becsülettel végigdolgozta az életét. » tovább

2009. május 28, csütörtök, 11:02
Életemben talán először TÉNYLEG jogosan hanyagoltam a blogírást, ennek tömören összefoglalva az az oka, hogy vak lovam van, vakbelem viszont már nincs. » tovább

2009. május 21, csütörtök, 22:53
Az aktuális (hozzám hasonlóan időzavarban szenvedőknek: 2009/májusi) Kistermelők Lapja 2 oldalas cikket közölt le a Zakuszka-tanyáról; ezúton is nagyon köszönöm a cikk szerzőjének, Bálint Katinak a tanya bemutatását. Már csak azért is, mert hát ugye ha van olyan újság, aminek nem fő profilja a gazdasági szempontból immár értéktelen kolbászszökevények reklámozása, akkor az egy haszonállat-tartással foglalkozó szaklap... Ehhez képest Kati nagy adag kutya-és macskakajával, valamint nekem összeválogatott állatos olvasnivalóval érkezett, őszinte lelkesedéssel érdeklődött minden apró részletről, és olyan lelkiismeretesen hozta össze a cikket, hogy na. Szóval köszönjük. :) » tovább

2009. május 20, szerda, 22:40
Épp a napokban állapítottam meg, hogy valami csoda folytán (kezdek komolyodni, megtanultam vigyázni magamra, vagy mittudomén), mostanában semmi balesetem nincs, az olvasótábornak be kell érnie holmi soványka ájuldozással meg tűnő sántikálással. Hát nem. Ma sikeresen gyártottam még egy lyukat a fejemre, miközben leütöttem saját magamat. » tovább

2009. május 20, szerda, 21:44
Ismét lószállításban kérnénk segítséget, rendhagyó módon ezúttal nem lovak, hanem koraszülött gyerekek segítésére. Június 6-án, az Üllői úton lesz egy rendezvény a koraszülött gyerekek, ill. családtagjaik részére, ahol pónilovaglás is lesz. A Kistáltos Póniklub vezetője, Magdi (aki nem mellesleg jóbarátunk, ő fogadta örökbe Hekuba csikónkat decemberben) elvállalta, hogy ingyen és bérmentve elmegy két pónival a gyerekek örömére, viszont a fuvarban segítség kéne, lószállítót talán tud szerezni, de akkor is kell egy lószállító húzására alkalmas autó, ill. sofőr. Ha valaki tud segíteni, hívja Magdit a 20/966-2130-as számon, a konkrét feladat június 6-án a két póni eljuttatása Pécelről a 1082 Budapest, Üllői út 78/a-a címre, majd a program végeztével természetesen haza is kellene röpíteni őket. Sajnos a fizetség "csak" jó szó, ill közel 200 kisgyerek öröme, de hátha valakinek így is megéri, hogy időt és némi üzemanyagot szánjon az ügyre. Előre is köszönjük a segítséget! » tovább

2009. május 19, kedd, 11:05
Többen reklamáltak, hogy nem halad a tanyablog, és afenébe, igazuk van. Mentségemre szóljon, és itt jön a szokásos blablabla, lapzárta, front, rohanga, másdógomvolt, ésatöbbi. Jönnek majd a hírek dögivel, csak érjem utol magam (engem régóta ismerők itt már legyintenek, sebaj.) Addig is beszámolók helyett megmutatom a Lóban Rejlő Szörnyet, amit kb fél perc ráfordítással sikerült kihozni Nyüzügéből. Íme a kiindulási kép... » tovább

2009. május 16, szombat, 00:05
Vészesen öregszem. Ezt eddig is tudtam, most meg pláne sokat érzékelem, különösen, hogy - vészesen közeledvén a harminchoz - kedves rokonaim és közeli barátaim következetesen az orrom alá dörgölik eme szomorú tényt. » tovább

2009. május 12, kedd, 01:26
A Garuda Trade Kft. jóvoltából a nyomiménes tagjai kaptak 10 l Restobal immunerősítő itatófolyadékot és 5 tubus Charmil sebkezelő gélt; nagyon köszönjük a Garuda Trade felajánlását, ill. azt, hogy a postázást is díjmentesen vállalták. » tovább
«« Első oldal      « Előző oldal      Következő oldal »     Utolsó oldal »»
© 2007-2009.  Várkonyi Andi - Minden jog fenntartva! - Login