A változatosság kedvéért front van, és nem igazán vagyok magamnál... Reggel egy szolid szívrohammal indítottam, mikor is kimentem ellátni  Bociékat, és a legelőn nem láttam a nyomiménest. Kicsit hátrébb mentem, hátha elbújtak egy eldugottabb sarokban, de sehol senki... Átvillant az agyamon az autópálya felé vágtázó lovak nem túl kellemes víziója, visszarohantam a házhoz - és ekkor láttam, hogy a lovaim bent álldogálnak a féltetőjük alatt. Ott jöttem el mellettük, csak az észleléssel voltak apróbb gondok.   Zolinak köszönhetően elkészült az "utcafront" felőli 50 méteres kerítés, amit egyébként is szerettem volna mielőbb megcsinálni; a terv kivitelezéséhez jelentős inspirációt nyújtott egy környékbeli úriember, aki enyhén berúgva kedvesen felajánlotta, hogy lelövi a kutyáimat, ha arra járnak. Mint kiderült, éjszaka tele van az udvara idegen kutyákkal, amik bizonyára hozzám tartoznak. Flexet is egyértelműen felismerte, ami azért vicces, mert ő egész éjszaka a házban van, és nappal is gyakorlatilag csak pisilni meg postást ugatni jár ki. No mindegy, nem valószínű, hogy az én ebkollekcióm jár arra, de jobb a békesség, pánikszerűen igyekszem körbekeríteni a tanyát, éjszakára pedig minden blökit bezárok. (Az úriember, miután kilátásba helyezte a házőrzők likvidálását, kifejtette, hogy de jó lenne, ha egész napokra itthagyhatná a fiát lovazni, a srác annyira szereti az állatokat, a tatánál is van egy öreg ló, akire fel szokott pattanni és bottal piszkálja... Hát izé.)