Rövid híreink következnek:

épp megállapítottam, hogy öregszem és már nem bírom úgy bírom a kánikulát, mint anno... Mikor is befutott az esős évszak, és megnyugodhattam: a frontot még mindig ugyanúgy bírom, mint régebben, magyarán sehogy.

A melegben sok a légy, bögöly, szúnyog, repülőpióca. Sajnos - ahogy azt a kupacokba gyűlő lovak jelzik - a ránk szakadt hidegben is...



Az állatállomány bővült egy fővel - nováki tanyabarátunk, Gyuszi felhívott, hogy megtámogatna minket egy őzikével. Én majd' összecsuklottam a vonal felém eső végén, neeeem, elég volt az őzikékből... Aztán kiderült, hogy egy kecskéből készült Őzikéről van szó, méltó bosszúként azokért a pillanatokért, mikor megkérek valakit, hogy "adjon enni a cicának", az illető meg agyalhat, hogy kisbetűs macskára vagy nagybetűs lóra gondoltam.

Tehát Őzike zakutanyasi kecske lett. Őzike hülyén néz ki egy kultúrautó csomagtartójában a kalaptartó helyén. Őzike lazán átugrik minden kerítést, szépen jön láb mellett pórázon, amíg úgy nem dönt, hogy mégsem, és Őzikének nincs ugyan szarva, amivel visszafejelhetett volna az egykekecske-pozícióját féltő Citromnak, viszont tyson-i átéléssel veti bele magát a vérremenő fülharapásba.



Végül csak sikerült összeszoktatni a két hisztis nőszemélyt, és a mai villanypásztor-ellenőrző körúton már ilyen díszkíséretem volt:



Persze a kutyákat sem lehet csak úgy lerázni...



Támadáááás!!!!!