2010. augusztus 30, hétfő, 00:10
Hideg van.
Mivel rettenetesen fázós vagyok, számomra a tél már + 20 fok alatt elkezdődik. A tél közeledtét (vagy megérkezését?) bizonyítja az is, hogy megjelent az első fűtőtesti macska. Némiképp tompítja a helyzet súlyosságát, hogy a szóbanforgó macska Ciccbull, aki bizonyára azért nem érzékeli, hogy a fűtőtest még nem üzemel, mert a vastag fókazsír leszigeteli. (Ez előre megmagyarázza azt a jelenséget is, ha esetleg fűtési szezonban égett macskapocakszagra figyelnék fel.)
Ciccbull egy hét szekrénylét után rohamléptekkel fejlődik. Ma nem akarta letépni a kezemet (még), viszont hízeleg, dorombol, és pürcögve magyaráz, amitől egyébként is olvadásra hajlamos vagyok 20 fok alatt is.
Macskaügyileg tegnap beintett a technika ördöge és lemaradt egy link, mely két örökbeadott kismacsekunk névadásának körülményeit ismerteti - a linket most pótolom, mert kár lenne kihagyni, és ma már friss képeket is láthatunk a két zsebfenevadról.Ha valaki kevesellné eme vizuális ingeradagot, akkor jelzem, a Zakumentumfilm honlapjára Artin szorgosan töltögeti fel az újabb anyagokat. A forgatás előtt komolyan gondolkoztam rajta, hogy egész nap mankóval fogok rohangálni, hogy a hátteret nem ismerők számára is egyértelmű legyen: nem becsináltam, csak le vagyok nyomorodva. Az ötletet végül elvetettem, de most, a felvételeket visszanézve azt kell hogy mondjam, ez hiba volt.
Többen jelezték, hogy tetszettek a hétvégi gyerkőcös-kutyás fotók, úgyhogy közkívánatra itt van még egy adag kép júniusból. Jók a modellek, na. (:
Sorry, blog is currently available only in Hungarian.
The sanctuary


