Kedves Olvasó, üdvözöllek a mátracserpusztai lómenhely, a Zakuszka-tanya honlapján.
Várkonyi Andi vagyok, 1979. május 29-én születtem Budapesten. 10 éves korom óta "lovazok" és lovagolok, ebben az időrendi és fontossági sorrendben. Gyakorlatilag minden szabadidőmet lovak mellett töltöttem vidéki ménesekben, illetve Budapest környéki magánlovasoknál. A saját ló több mint tíz évig elérhetetlen álom volt, 2000-ben úgy hozta az élet, hogy meg tudtam venni egy igen érdekes előélettel rendelkező lovacskát, aki tuladonképpen elindította azt a folyamatot, amiről mindig is álmodtam: egy olyan lómenhely létrehozását, ahol a már lovaglásra alkalmatlan, "vágóhídra való" lovak boldogan, biztonságban élhetnek.
Ez az álom 2006 őszén valósult meg, amikor állataimmal - akkor éppen 4 lóval, 4 kutyával és két macskával - átköltöztem Balástyára, a Zakuszka-tanyára, hogy minél több "használhatatlan"-nak kikiáltott beteg vagy öreg lónak tudjam megadni a boldog, békés öregkor lehetőségét. 2008 nyarán átköltöztünk a Mátrába, ekkor az állomány már 13 lóból, 9 kutyából és 11 macskából állt, és azóta természetesen tovább bővült.
A menhelyet a barátok segítségével, írásból, ill. rajzos munkákból tartom fent, 2000 óta dolgozom a Lovasélet című szaklapnál.

A menhely
